Agrofólia a mezőgazdaságban, építőiparban

Agrofólia a mezőgazdaságban, építőiparban

A technológia fejlődése a mezőgazdaságban is sok újdonságot hozott. Például az agrofólia segítségével a korai termesztés már fűtés nélkül is lehetséges, így jó szolgálatot tehet ez a speciális termék a kisebb gazdaságokban és a nevelőházak készítése során is.

Ugyanakkor, az agrofólia az építőiparban is használható, hiszen remekül védhetjük vele a cementet, a faanyagokat vagy a téglát, ha azt szeretnénk, hogy ne tehessenek kárt ezekben az időjárás viszontagságai. Azt tudni kell, hogy az UV hatásnak nem mindenik típus áll ellen, azonban az esőt, a nedvességet és a hideget az összes agrofólia nagyszerűen kivédi.

Amennyiben szeretné kipróbálni, akkor a www.barkacsland.hu oldalon fekete, natúr és fény-stabil változatokban, valamint különböző méretekben is megrendelheti, egyedi szállítási díjjal.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a postaköltség attól függ, hogy összesen mennyit vásárol ettől a webshoptól. A méretbeli eltérések pedig vastagságban, illetve szélességben és hosszúságban is megnyilvánulhatnak, így érdemes átgondolni, miszerint a céljainak melyik lesz a leginkább megfelelő.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás