Az Érmellék felbecsülhetetlen értékei

Az Érmellék felbecsülhetetlen értékei

Tájház az Érmelléken - Gálospetri
Tájház az Érmelléken – Gálospetri

Minden tájnak megvannak a maga építészeti, tárgyi, valamint szellemi értékei. Az Érmellék meglátogatása valódi, életre szóló élményt jelent a városi ember számára. Az igazi magyar vendégszeretet érvényesül minden érmelléki ember viselkedésében. Az idelátogató megtapasztalhatja a falusi ember kedvességét, embertiszteletét.

Sok helyen működik a falusi turizmus is, ahol a vendégek megtekinthetik az ott élő emberek mindennapjait és nagyon sok mindent kipróbálhatnak. Így a lovaglást, a kenyérsütést, a kenderfonást, valamint a néptáncot is. Ezek a vakációk hosszú-hosszú évekig megmaradnak az emlékezetükben, mint ritka és kellemes élmény.

Az Érmellék tárgyi értékeinek megtekintése a különböző falumúzeumokban, illetve tájházakban sem maradhat el, hiszen ezek is fontos alapját képezik ennek a gyönyörű tájegységnek. Ezek a tájházak vályogból épült, nádtetős, régi parasztházakból lettek kialakítva. A szakemberek gondosan ügyeltek arra, hogy a ház jellege pontosan ugyanúgy megmaradjon. Az Érmellék egyik nagy szülötte Ady Endre, aki Érmindszenten látta meg a napvilágot 1877. november 22-én.

Ady a 20. század egyik igen jelentős magyar költője, a magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja volt. Szülőháza megtekinthető Érmindszenten, aminek kertjében a mellszobra is látható. Ugyanakkor az Érmellék nagy szülöttei között meg kell említeni Kazinczy Ferenc magyar írót, költőt, a nyelvújítás vezéralakját, aki 1759. október 27-én született Érsemjénben. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a nemzeti felemelkedés nemes ügyét szolgálta.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás