Az Egyesület célja, hogy segítséget nyújtson kortárs cirkusz, tánc, színház-, és filmművészeti, irodalmi és zenei produkciók létrehozásához, lebonyolításához, beleértve azok világítás-, és látványtechnikai hátterét is.
Cél, hogy a különböző művészeti ágak képviselői utat találjanak egymáshoz, és ötleteik könnyebb megvalósításához. A nyújtott segítség lehet: anyagi, szakmai, szervezési, technikai és erkölcsi támogatás, valamint tanácsadás.
Alapvető szándék a hasonló gondolkodású, a kortárs
és kísérleti művészetek felé orientálódó alkotók (artisták, színészek, táncosok, zenészek, írók, rendezők, képzőművészek, stb.) és támogatóik találkozásának elősegítése.
Az egyesület további feladata előadások, fesztiválok, média-szereplések, szakmai képzések, képességfejlesztő kurzusok és más rendezvények szervezése és lebonyolítása.
A program az utcára hozza a kisboltok egyedi világát: bemutatkoznak a több tíz-, vagy csak néhány éves múltra visszatekintő üzletek, a fodrász, a virágos, a nadrágárus, „az arab”, „a kínai”, a trafiknyi helyet foglaló ritka régiségek üzlete, az antikvárius, a jelmezbolt, a „mindent szerelek és javítok”, a cukrászda, a horgászbolt és a Potyka presszó. (Ahová sakkversenyre és karaoke-klubba hívjuk az érdeklődőket.) Táblák ismertetik az üzletek és tulajdonosaik történetét, akik kóstolókkal, kulturális bemutatókkal és vásárlási kedvezményekkel várják a látogatókat.
Az udvarokon bemutatkoznak a házakban élő gyerekek és művészek: zenei-, színházi-, és képzőművészeti produkciókkal állunk elő, a kíváncsiak pedig helytörténeti csevegésben vehetnek részt az őslakosokkal.
Az utca problémáit sem tagadva vidám kutyás felvonulást, kutyapromenádot rendezünk, s remélhetőleg megszervezhetjük a zaj-, és üvöltőversenyt is.
A rendezvény nem csak a helyi lakosok, hanem az utcától, a kerülettől idegenkedő budapestiek, és a környékünkön lévő szállodák külföldi vendégei számára is izgalmas lehet. Mert a Népszínház utcában személyes életet élünk, ismerjük egymást, és visszajárunk kedvenceinkhez. Ismerjen meg bennünket Ön is!
We live in the Népszínház (Public Theatre) street: there are no hills, no trees, no fresh air, people are loud and make mess with their dogs sometimes, but we know each other and interested in everyday life. We would like to share with You the forgotten ability of being personal. You will see our unique 8th district culture, where the distant and suspicious Hungarians received ’The Arabian’ and ’The Chinese’, keep the little shops’ world vivid, greet their neighbours and feel themselves on the sunny side of life. Some events: open yards with cultural surprises presented by artists of the blocks, shop-history with the owners, dog promenade, karaoke and chess club in the YoungFrog Pub, shouting and noise race, etc. You are welcome!
Lippai Krisztina
klippai@yahoo.com
0620-48-32-969
I ♥ BP:
Azért szeretem Budapestet, mert a szabad szellemi élet, a kultúra és a szeretet titkos melegágya lehet, kincses ládika egy rejtett provinciában.
Kedvenceidet like-olhatod a facebookon: