Mi az Urbitális Majális
Programok
Szervezők
Galériák
Videók
Kapcsolat
VÁNDORISTENEK c. eseményszínház május 1, 2, 3.

VÁNDORISTENEK c. eseményszínház május 1, 2, 3.

05.01. szombat 20:00 - 05.03. hétfő
VII. Akárcfa u. 51. Fogasház és környéke
érdeklődni a Sirályban lehet

Improvizációra épülő eseményszínház, mely a Krétakör, a Sirály/Városi Színház és az NKA támogatásával jött létre. Vándorprodukció, melyben budapesti lakásokat, romházakat, parkokat, köztereket használunk helyszínül, és a – minden estén változó – történet kifejezetetten a pesti életről és a város lakóiról szól. Az alkotók: szerző/rendező: Kárpáti Péter. A színészek: Nagy Zsolt, Mucsi Zoltán, Derzsi János, Láng Annamária, Bánki Gergő és még sokan mások.

A projekt olyan színházi kísérlet, amilyen – tudtunkkal - még soha nem volt Budapesten. Három hónap alatt dolgoztunk ki a szakmailag rendkívül magas szintű társulattal egy improvizációs technikát, mely a legközelebb áll a való élet megnyilvánulásaihoz. Az előadást nagy érdeklődés mellett játsszuk a VII. Kerületben, elsősorban fiatal, kalandvágyó nézők előtt, és azért jelentkeztünk a fesztiválra, mert a Vándoristenek-projekt tökéletesen illeszkedik a fesztivál alapgondolatához.


Ld. Krétakör és a Sirály honlapját

kontakt az előadáshoz:

Kiss Réka Judit
varosiszinhaz@gmail.com
mobil: 0620 437 2125 (hétköznap: 10:00 és 18:00 között elérhető)

I ♥ BP:
Azért, mert rendkívül izgalmas, kiismerhetetlen, ellentmondásos város – igazi civilizált dzsungel.




Kedvenceidet like-olhatod a facebookon:
Itt mindenki talál magának programot

OK