A magasszárú focicipő tökéletesen simul a lábfejre

A magasszárú focicipő tökéletesen simul a lábfejre

Magasszárú focicipő

A világ egyik leghíresebb sportfelszerelés gyártója, a Nike, oly sokszor bizonyította már, hogy ha az újításról, egyediségről van szó, akkor nem ismer lehetetlent. Ezt igazolta a világ első magasszárú focicipő elkészítésével is, amelyik számos focicsillag lábán azóta is ott díszeleg. Elsőként a Barcelona klasszisa, Iniesta volt az, aki esélyt adott ennek, természetesen egy igen sokat érő szerződés aláírása után.

A Magista névre hallgató magasszárú focicipő még 2014-ben igazi szenzációnak számított. A bemutatóján a világ minden tájáról érkeztek újságírók, akik Iniestára és a csoda cipőre voltak kíváncsiak. Első ránézésre a zöldes-sárgás, extravagáns, magasszárú focicipő az NFL-ben megfigyelhető lábbelikre hasonlított.

Ezért is furcsálták sokan ezt a külsőt, hiszen az európai fociban eddig nem volt jellemző a magasított szár. Iniesta azonban száz százalékosan meg volt elégedve ezzel, úgy nyilatkozva, hogy a magasszárú focicipő fantasztikus illeszkedéssel bír, és nem is lehet érezni, hogy a lábfején van. Ennek az előnyei közé tartozik, hogy lehetővé teszi az ösztönös, magabiztos mozgást. Érdekességként még érdemes megjegyezni, hogy a futballsztár aktívan részt vett ennek a cipőnek a készítésében, ezért nem is lehet meglepő, hogy maximálisan oda van érte. Emellett a tervezésnél ott volt a Bayern München német válogatott támadója, Mario Götze is. Aki valami újat és megbízhatót akar, az nyugodtan megveheti ezt a terméket, mert nemcsak a külső jegyei fogják lenyűgözni, hanem a benne nyújtott teljesítménye is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás