Mindenki máshogy látja és mindenkinek szíve joga eldönteni, de ma már a legtöbb szakember is azt ajánlja, hogy szárazeledellel etessük a kedvencünket már kölyökkorban is. Nagy keletje van a tápoknak, én is azt rendelek a pacsizoo.hu webáruházból, de miért is jó? Például mert így rávesszük a kutyákat a rágásra és ennek az a gyakorlati haszna, hogy egyrészt a fogváltáskor jelentősen segíti és meggyorsítja azt.

A másik előnye pedig, hogy késlelteti a fogkő kialakulását. Sőt, időben jelentősen eltolja, mert a csak konzerves és pépes tápok nem kényszerítik a kutyát rágásra, csak habzsolja az ételt, ráadásul a konzervek maradékai is ott maradnak a szájban és a nyálképződés miatt sokkal hamarabb kialakulnak a fogkövek, aminek a veszélyét mindenki tudja elsőkézből is.
Nagyon fontos a tájékoztatás, egy kicsit összekötve a humán vonallal is, mert az embereknél is az utóbbi időben egyre több betegség fordul elő. Lehet, hogy ez sokaknak nem tetszik, de kimondom, hogy ezt elsősorban az élelmiszereinkben megjelenő adalékanyagok, tartósítószerek idézik elő.
A kutyatáp gyártásnál is hasonlókról lehet beszámolni, mint embereknek szánt ételeknél. Viszont szerencsére sok szuperprémium tápot gyártó cég tér vissza a természeteshez közelítő összetételhez. A Pacsizoo munkatársa ajánlott a figyelmembe néhány kifejezetten természetes alapanyagokból álló kutyatápot és az bevált! A kutya körülbelül 14.000 éve létezik, a farkas az őse. Érdekes, hogy a farkasok a mai napig köszönik szépen, jól megvannak, kövér farkast a természetben még nem láttunk, de sajnos elhízott kutyát annál többet, hála a sok esetben helytelen táplálásnak. Fontos még az életkor figyelembevétele, kezdve a vemhes szuka minőségi táplálásától a késő öreg korig, hiszen minden életkornak megvan a sajátságos élettani tulajdonsága. A pacsizoo.hu-n mindent könnyen megtalálni és csak a legjobb minőséget kínálják jó áron.
Ha a szükségletekhez alkalmazkodunk és megpróbáljuk az ahhoz hozzárendelhető szükségleteket biztosítani, akkor biztos, hogy egy egészséges, hosszú életű kutyát kapunk magunk mellé.

Print Friendly