2016-ban érkezik a Shelby GT500

Nem tudom hányan emlékeznek még Carroll Shelbyre (1923. január 11. – 2012. május 10.), az 1959-es Le Mans-i 24 órás verseny győztesére. Ha ő nem lenne, a sportautók és az autógyártás világa ma szegényebb lenne a Ford Shelby GT 500 márkával. Ez az autó ugyanis ennek az úriembernek az álma, aki miután a General Motors nem vállalta a megvalósítást, a Ford háza táján próbált szerencsét az ötletével. Mivel a Shelby GT500 igazán kiemelkedő darabként látta meg a napvilágot, ezért 2006 óta folyamatosan új modellekkel lepik meg a nagyközönséget.
Hogy milyen szinten folyik most a harc a sportautók terén? A letisztult formatervezés nem elég, a teljesítményt fokozni kell vagy legalábbis szinten tartani. A 2013-as Shelby Mustang GT500-nak nagy riválisát, a Chevrolet Camaro ZL1-t kell majd túlszárnyalni, aminek 82 lóerő és 101 Nm nyomaték előnye van. Az új Mustang új hátsókerék hajtással és egy független hátsó kerék felfüggesztéssel látták el, ami kellőképpen stabillá varázsolja. Erre azért van szükség, mert a motor rendkívüli tolóerővel dübörög. Kíváncsian várjuk a 2016-os megjelenést!