A memória játék hasznos és szórakoztató

A memória játék hasznos és szórakoztató

Az agy tornáztatására az érdekes játékok kiválóak. Az egyik ilyen kitűnő példány a memória játék, ami ahogy a neve is jelzi, az emlékezőképességet támogatja. A memória fontos képességünk, amire az egész életünk során szükségünk van. Nem mindegy ezért, hogy ez milyen.

Vannak, akiknek kivételesen jó az emlékezetük, mások viszont van mit fejlesszenek rajta. Itt pedig a lényegre tapintottunk azzal, hogy kitértünk arra, miszerint a memóriánk fejleszthető, vagy legalábbis karbantartható. Az okosjatek.hu webáruházban nagyon sokféle memória játék van mindenkinek.

A gyermekeknek kitalált termékek kínálata igazán magával ragadó, de kapható olyan típus is, amelyiket felnőttek is játszhatnak. Az itt megvásárolható memória játék fajtáira jellemző, hogy roppant modernek és szórakoztatóak. A webshop külön figyelmet szentel arra, hogy olyanokat forgalmazzon, amelyek elnyerték mind a szakmai zsűri, mind pedig a közönség tetszését.

Nem véletlenül kaphatóak itt olyan nagy kedvencek, mint a Brainbox, Hanabi vagy Cortex. A gyermekek, szülők és pedagógusok körében igen népszerű a Brainbox memória játék, aminek vannak kifejezetten kicsiknek való típusai is. Ennek a játéknak a keretein belül rengeteg témakörrel megismerkedhet a gyermek.

Ismereteket gyűjthet az állatokról, városokról, de játékosan számolhat és tanulhat angolul is. A Hanabi kooperatív, díjnyertes kártyajáték, ami egyedi és különleges. A Dobble pedig nem más, mint a pörgős, a teljes összpontosítás izgalmas játéka. Remek szórakozás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A webshopban persze másfajta memória játék is található, így feltétlenül érdemes megnézni a kínálatot.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás