Félelem vagy szeretet?

A félelem és a szeretet együtt, egyszerre nem képesek létezni. Vagy-vagy. A jó hír az az, hogy mindenkor és bármikor választhatunk. Dönthetünk, hogy melyik úton indulunk el. A félelem árnyakkal teli ijesztő ösvényén vagy a szeretet fénnyel beragyogott sztrádáján?

A szembenézés elkerülhetetlen?

A félelemnek addig van ereje felettünk, amíg menekülünk előle. Amíg őrült vágtában rohanunk, futunk, hogy el ne csípjen minket. Amíg vadul ellenállunk neki és harcolunk az utolsó csepp erőnkkel. Ám a harc harcot szül. A küzdelem küzdést generál. És ha továbbra is a félelmen tartjuk a fókuszunkat, akkor az növekedni kezd. Na, de akkor mi a megoldás?

Először is a farkasszemet nézés. Megállás. Befelé fordulás és a megengedés. Megengedése annak, hogy az, ami van csak legyen. Jelen esetben megengedése a félelemnek, hogy ott legyen, hogy jelen legyen velünk menekülés, hátat fordítás és minden egyéb elkerülés nélkül. Szemtől-szemben. Ez elsőre nagyon rémisztőnek tűnhet, de hamar nyilvánvalóvá válhat, hogy ahogy szembenézünk a vélt vagy valós lidércekkel azok eltűnnek. Mert a legtöbbször illúziók.

A legtöbbször mi tartjuk őket életben azzal, hogy a figyelmünket a küzdésre irányítjuk és arra, hogy a félelem kezelése címén továbbra is a félelmet érezzük, arról elmélkedjünk, aköré építsük az életünket, a tetteinket. Mert mi küzdünk ellene – mondjuk, s nem jövünk arra rá, hogy mindegy, hogy valami mellett vagy ellen kardoskodunk, a téma még mindig ugyanaz. Ahol bevonódásban vagyunk, tehát ahol az érintettségünk megkérdőjelezhetetlen ott az érzelmi pártatlanságunknak garantáltan lőttek. Márpedig, ha az érzelmi világunk háborgó tengert játszik, akkor aligha vagyunk képesek a szeretetet választani, pedig ez az egyetlen egy megoldás, ami végül képes lecsillapítani a hullámzást.

Mi a legrosszabb, ami történhet?

Egy másik sokak által kedvelt módszer a félelem kezelésében annak felderítése, hogy mi a legrosszabb, ami történhet? És mi tevők lennénk akkor, ha az a valami bekövetkezne? Ha ezt végigzongorázzukakkor megláthatjuk, hogy mindig, minden helyzetben megtalálhatjuk azt az utat, ami aktuálisan járható. De minek is kergetnék a jövő lidérceit, amik valójában nem is léteznek? Miért járnánk egy kitalált jövőbeni színtéren, amikor az még meg sem született? A jelenben viszont van választásunk.

Dönthetünk úgy, hogy továbbra is menekülünk és küzdünk, vagy megálljt inthetünk magunknak és szembenézhetünk azzal, amitől ezidáig rettegtünk. Utóbbi esetben életre szóló meglepetésekkel gazdagodhatunk és egy örök érvényű tanulsággal. Mindig van választásunk, a szeretet és a félelem egyszerre nem létezhet!