Magas sebességre tervezett országúti kerékpár

Magas sebességre tervezett országúti kerékpár

A szabadban való időtöltésnek, sportolásnak többféle módja közül lehet válogatni. Egyre többen döntenek úgy, hogy a száguldás élményét nem motorral, autóval, hanem országúti kerékpár tekerésével élik meg. Ha szeretnéd az igazi szabadság érzését megtapasztalni, akkor mindenképpen megéri ezen kategória mellett döntened. De mégis mit tud ez a változat, amit a társai nem? Az országúti, más néven verseny kerékpár, minden apró részletében az aszfaltra született és a fokozott sebesség elérését szolgálja az összes alkatrésze. Természetesen nemcsak versenyzéshez alkalmazható, de kedveltségéhez semmilyen kétség sem fér. A női városi kerékpár ehhez képest egy merőben eltérő változat, viszont praktikumában kevés konkurense akad, így a hétköznapok közkedvelt modellje.

Az országúti kerékpár egyedi specifikációi

Az országúti kerékpár esetében az első és legfontosabb, amit a gyártás során igyekeztek elérni, az a minél alacsonyabb súly, de ugyanakkor masszív szerkezet. Olykor alig néhány kilogramm csak a teljes bringa, amit a könnyű alumínium vagy karbon technológia felhasználásával igyekeztek elérni. Az alumínium vázzal ellátott országúti kerékpárok esetében gyakori, hogy karbon villát alkalmaznak a tervezők, mert ez jobban el tuja nyelni a rezgéseket.

Az erősen előre hajlított kormány a sajátos testtartás meglétét biztosítja, amivel jelentősen csökkenthető a légellenállás, így fokozható a sebesség. Az egyedi láncváltás technológiája és a különálló fékszerkezet megléte alap. További jellemzője a nagyméretű és vékony kerék, ami gyors fordulatokat tesz meg és komoly sebesség elérésére képes. A Neuzer, Giant, Kross, Mali Sparrow országúti kerékpár márkák egyértelműen kitűnnek.

Sajátos kategóriát képvisel a női városi kerékpár

Félretéve kicsit a gyorsaságot és sportos megjelenést, a női városi kerékpár az a kategória, ami a kényelmet tudja biztosítani. A városi lét hívta életre és főszerepben a kényelem áll. Már a felépítését tekintve is csak rövidebb utak megtételére lett specifikálva. A női városi kerékpár alapfelszereltségei közé tartozik a sárvédő, csomagtartó, lámpa, valamint sok esetben gyári kiegészítő a kormányra szerelt kosár.

Általában nagy és kényelmes, hajlított kormány, valamint alacsony vázmagasság biztosítja a könnyed felszállást és biztos tartást. Stílusát tekintve kevésbé a visszafogott kategóriába sorolható, ugyanis színvilága gyakran merész, élénk, ami a hölgyeket kimondottan vonzza. Olyan neves márkák, mint a Gepida, Cube, KTM, Giant mind jelen vannak a piacon a női városi kerékpár modellekkel, így nem lesz nehéz választani közülük.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás